Nem történt gyermekrablás Debrecenben

2020. 07. 27., h - 16:26
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több bírósági – többek között magyar – döntés alapján, az apa jogszerűen vehette magához a gyerekeit.

A nyomozás adatai szerint 2020. július 26-án 13 óra körül három férfi egy debreceni élményparknál egy öt éves kislányt és hét éves fiú testvérét édesanyjuk engedélye és beleegyezése nélkül betett egy autóba és elhajtott velük a helyszínről. A hajdú-bihari rendőrök a cselekmény módjára való tekintettel, azonnal az ügy felderítésébe kezdtek.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a három férfi egyike a gyerekek édesapja volt, továbbá az is kiderült, hogy több bírósági – többek között magyar – döntés alapján, az apa jogszerűen vehette magához a gyerekeket.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a beszerezett információkra tekintettel az elrendelt körözéseket visszavonta, de az eset körülményeit tovább vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.