Nem úszta meg - elfogták a rendőrök

2020. 06. 05., p - 06:37
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Maga a tulajdonos ismerte fel az enyveskezű férfit, aki hetekkel ezelőtt lopta el a biciklijét.

A jelenlegi adatok szerint egy férfi még 2020. május 18-án reggel egy budaörsi társasház folyosójáról vitt el egy kerékpárt, ahová egy nyitott vasrácsos ajtón keresztül jutott be.

Pechjére a házban felszerelt kamera rögzítette az eseményt, minek segítségével a szeretett kétkerekű tulajdonosa, 2020. június 2-án az elkövetőt egyik utazása alkalmával egy helyi budaörsi autóbuszon felismerte.

Azonnal értesítette a rendőrséget, a helyszínre érkező járőrök pedig igazoltatták a feltételezett tolvajt, melynek során kiderült, hogy ellene a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitánysága elfogatóparancsot bocsátott ki, ugyancsak kerékpárlopás miatt.

A zsaruk a férfi ruházatát átvizsgálták, akinek táskájából csavarhúzó, és egy kerékpárlakat is előkerült. F. Jánost az egyenruhások a rendőrkapitányságra előállították, aki gyanúsítotti kihallgatása alkalmával tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a férfivel szemben lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.

1

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.