Nem volt felhőtlen a nyaralás

2021. 04. 09., p - 09:01
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hét bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a mosonmagyaróvári nyomozók azt a 46 éves szlovák férfit, akit nemzetközi elfogatóparancs alapján fogtak el az osztrák hatóságok.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság 2019. június 15-én rendelt el nyomozást ismeretlen tettesek ellen, akik egy halászi kempingben a hajnali órákban egy ott nyaraló sátrát kivágták, majd az alvó sértett mellett lévő táskából pénzt loptak el. Ezt követően június hónapban egy rajkai kempinget háromszor látogattak meg ismeretlen elkövetők, ahol a sátrakból szintén pénzt, valamint mobiltelefont tulajdonítottak el, majd Dunakilitiben két faházba hatoltak be és különböző értékeket vittek el.

A nyomozók adatgyűjtés során beszerzett információk alapján arra a következtetésre jutottak, hogy mind a hét bűncselekmény ugyanazon elkövetői kör számlájára írható. Elemző, értékelő munka eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit: három szlovák állampolgárt. Ellenük a magyar hatóságok nemzetközi elfogatóparancsot bocsátottak ki, aminek eredményeként idén márciusban kettejüket a szlovák hatóságok, míg harmadik társukat – egy 46 éves férfit – áprilisban fogtak el az osztrák rendőrök, akik 2021. április 8-án Hegyeshalmon átadták őt a mosonmagyaróvári nyomozóknak.

Az Ausztriában elfogott szlovák férfit háromrendbeli csoportosan, társtettesként elkövetett kifosztás, valamint négyrendbeli, szintén csoportosan és társtettesként elkövetett lopások miatt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrkapitányság előterjesztést tett a férfi letartóztatásának indítványozására. A 46 éves gyanúsított két Szlovákiában tartózkodó társának gyanúsítotti kihallgatása a későbbiekben történik meg.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.

 

Rablás miatt hárman őrizetben

Elcsalták egy lakatlan területre, majd bántalmazták és elvették 47 ezer forintját egy idős férfinek Tiszaburán. A támadók őrizetben várják a bíróság döntését letartóztatásukról.