Nemlétező autóalkatrészekkel kereskedett

2020. 01. 31., p - 12:12
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csalás miatt indult eljárás egy 39 éves pécsi férfi ellen, a Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Az eljárás adatai alapján a pécsi férfi 2019 márciusában egy nem létező gépkocsi alkatrészeit hirdette eladásra az egyik közösségi oldalon keresztül. A hirdetésre egy hajmáskéri, egy kecskeméti és egy debreceni lakos is jelentkezett, akik harminc- és nyolcvanezer forint közötti vételárakban egyeztek meg a hirdetővel, aki ezen összegek előzetes átutalását kérte, majd ezt követően ígérte az alkatrészek futárszolgálat útján történő megküldését. A teljesítés mindhárom esetben elmaradt, a hirdető pedig a továbbiakban elérhetetlenné vált, mert profilját törölte a közösségi oldalról.

A gyanúsítottal két további debreceni lakos is kapcsolatba lépett, akik részben ugyanazokra az alkatrészekre jeleztek vételi szándékot, melyeket a 39 éves férfi korábban már elviekben értékesített. Ennek ellenére a gyanúsított a két új érdeklődővel is egyességet kötött, de azok az előre történő utalás helyett utánvéttel, illetőleg személyes átvétel útján kívánták a százhúszezer, illetőleg kétszázezer forintos vételárat kiegyenlíteni. A pécsi férfi azonban a vevők számára biztonságot nyújtó megoldásoktól kitért oly módon, hogy fiókját inaktiválta, az általa megadott telefonszám nem volt kapcsolható, végül a profilját is törölte. Ennek eredményeként e két utolsó esetben a sértetteknek kára nem keletkezett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ha piros, akkor tilos!

Az egyenruhások folyamatosan ellenőrzéseket tartanak Veszprém vármegye útjain.

 

Körözött pótkocsi Nagylakon

Francia hatóságok által körözött vontatmányt foglaltak le Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.

 

Rablás Tiszaburán

Nem érdemes értékeket követelve mást veréssel fenyegetni. A törvény szigorúan bünteti a rablás elkövetőit.

 

Pénzt akart

Egy 23 éves nagyrábéi férfi egy benzinkút kasszájának tartalmát akarta megszerezni Polgáron. Nem jutott messzire, civilek segítségével egy szolgálaton kívüli rendőr fogta el.