Nemzeti elfogatóparancs volt ellene

2020. 02. 17., h - 16:49
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A belvárosi rendőrök elfogták azt a 31 éves – illegálisan Magyarországon tartózkodó – nigériai férfit, aki 2019 decemberében a gyanú szerint megütött egy nőt az egyik szórakozóhelyen. A Budai Központi Kerületi Bíróság letartóztatta a férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. december 7-én 23 óra körül Budapesten egy V. kerületi szórakozóhelyen egy férfi udvarolni próbált a nőnek, aki ezt visszautasította, és el is tolta magától a kéretlen udvarlót. A férfi ekkor ököllel arcon ütötte a nőt, és elmenekült a helyszínről. A sértett akkor nem tett feljelentést.

Ugyanezen a belvárosi helyen szórakozott a korábban bántalmazott nő 2020. február 15-én éjjel, amikor felismerte támadóját, és hívta a rendőrséget. A nő bejelentésére a rendőrök kiérkezéséig a biztonsági őrök visszatartották a férfit.

A járőrök elfogták, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságára előállították a feltételezett elkövetőt, C. C. Awuzieke nigériai állampolgárt, akiről megállapították, hogy illegálisan tartózkodik az országban. A férfinél egy másik ember nevére kiállított bankkártya volt, és nem a saját nevét diktálta be a rendőröknek, így az azonosítása hosszabb időt vett igénybe. A külföldi elmondása szerint Németországból taxival érkezett Magyarországra 2019 decemberében, hogy munkát keressen. 

A gyanúsított adatainak ellenőrzésekor kiderült, hogy ellene a Müncheni Ügyészség testi sértés miatt nemzeti elfogatóparancsot adott ki. A német hatóságok tájékoztatása szerint 2015. november 25-én lépett be az országba, ahol 2017. június 12-én menekült státuszért folyamodott, de azt 2019. március 19-én a müncheni hatóság elutasította. A deportálási eljárást 2020. február 18-ig felfüggesztették.

A nigériai férfit gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

A nyomozók a 31 éves férfi ellen garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Budai Központi Kerületi Bíróság 2020. február 17-én délben el is rendelt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.