Nemzetközi ügy

2019. 01. 23., sze - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki egy budai szálloda szobáiba betört, majd menekülés közben egy késsel megszúrt, illetve megvágott több alkalmazottat. A férfit emberölés bűntett kísérlet miatt körözték, végül közel 17 év után Mexikóban fogták el.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, közel 17 év bujkálás után Mexikóban elfogták, majd 2018. augusztus 1-jén Magyarországra hazaszállították a 40 éves budapesti B. Balázst, aki két társával még 2001. szeptember 28-án egy budai szállodába hamis személyi igazolvánnyal jelentkezett be azért, hogy ott vagyon elleni bűncselekményt kövessen el.

B. Balázs egy álkulccsal kinyitotta az egyik szoba ajtaját, és onnan fényképezőgépet, mobiltelefont, valamint valutát lopott. A hotel alkalmazottjai észlelték, hogy a társaság több vendéget is meg akart lopni, így megpróbálták a helyszínen visszatartani őket, azonban B. Balázs menekülés közben egy késsel megszúrta, illetve megvágta az útjába álló alkalmazottakat. Közülük hárman nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A recepcióst életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztálya a férfi ellen aljas indokból elkövetett emberölés bűntett kísérlet miatt indított nyomozást, majd elrendelték a körözését, a bíróság pedig európai és nemzetközi elfogatóparancsot bocsátott ki ellene. B. Balázst végül 2018. június 27-én a mexikói kollégák fogták el.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.