Nincs elfelejtett ügy – egy 2011-ben elkövetett 52 milliós rablást derítettek fel a fővárosi nyomozók

2020. 10. 13., k - 14:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Kilenc év után a rablás elkövetésével gyanúsítható összes résztvevőt azonosították és elfogták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2011. április 27-én rendelt el nyomozást három ismeretlen férfi ellen, akik éjjel bementek egy szállítmányozással foglalkozó cég zuglói telephelyére, ahol a portafülke ajtaját berúgták és a cég biztonsági őrét lefogták, majd egy székhez kötözték. A támadók ezután egy kamiont és a hozzá kapcsolt pótkocsin tárolt 23, 5 tonna rézhulladékot elvitték. 

A nyomozók még aznap megtalálták a kamiont az M1-es autópálya zsámbéki lehajtójának közelében, azonban a pótkocsit, és annak 50 milliós rakományát addigra az elkövetők továbbszállították.  

Az első fordulat az ügyben 2014 májusában következett be, amikor a nyomozók látókörébe került egy 51 éves férfit, akit a kamionban rögzített nyomok alapján azonosítottak; az akkor 51 éves G. Gábort gyanúsítottként hallgatták ki, aki tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. A férfi ügyét a rendőrök vádemelési javaslattal zárták le, később a bíróság G. Gábort 8 év fegyházbüntetésre ítélte. 

Az ítélet után a rendőrök a férfi ismeretlen társai után tovább folytatták a nyomozást, a jelentős áttörést pedig 2020 márciusában értek el; a BRFK Rablási Osztálya újabb információkat szerzett az ügyről, melyek alapján sorra derítették fel a bűncselekményhez kapcsoló személyi kört. G. Gábor két társa mellett a rendőrök megtalálták a tippadót is, akiről kiderült, hogy a szállítmányozási cég egyik alkalmazottja volt; az 56 éves K. Istvánt szeptember 21-én, a 44 éves T. Györgyöt és a 47 éves Cs. Zsoltot – akikkel G. Gábor betört a telephelyre – szeptember 24-én hallgatták ki rablás bűntett miatt gyanúsítottként.

A rendőrök a széleskörű adatgyűjtések során megállapították, hogy a gyanúsítottak az ellopott rezet egy cecei tanyán pihentették, majd közel 16 millió forintért értekesítették. 

A nyomozók azonosították a pótkocsi és réz eladásával gyanúsítható férfit is, a 46 éves bicskei H. Gábort október 1-jén orgazdaság bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Rablási Osztálya K. Istvánt és Cs. Zsoltot őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására, az illetékes bíróság mindkét férfi vonatkozásában bűnügyi felügyeletet rendelt el. T. Györgyöt kihallgatását követően őrizetbe vették, jelenleg kiadatási őrizetben van egy Németországban elkövetett cigaretta csempészés miatt. H. Gábor ellen az eljárást szabadlábon hagyása mellett folytatják a rendőrök.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Határsértők egy kamionban Röszkén

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.