Nincs mentség

2021. 11. 12., p - 07:26
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 35 éves férfi a gyanú szerint egy pónilóval vontatott fogat után kötött egy kecskét. Mintegy 10 méteren keresztül vonszolta, rángatta és rugdosta a jószágot.

Az ügyben feljelentés érkezett a rendőrségre, a zsaruk azonnal megindultak. Kiderítették, az állat tulajdonosa egy hosszabbító kábellel kötötte az állatot a fogat után, majd elindult vele. Az kecske kezdetben szaladt a kocsi után, de nem sokkal később nem tudta tartani a tempót, elesett. Gazdája mintegy 10 méteren keresztül vonszolta tovább, majd lepattant a kocsiról, rángatta, többször megrúgta és megütötte az állatot.

Az érdi rendőrök a férfi elfogásáig meg nem álltak, a 35 éves helyi H. Dávidot 2021. november 10-én elszámoltatták. Az állat elkerült gazdájától.

A férfi kihallgatásán a bűncselekményt elkövetését tagadta és a gyanúsítás ellen panaszt tett. Vele szemben állatkínzás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.