Nyolcadik komplex ellenőrzés a belvárosban

2019. 07. 14., v - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervek bevonásával 2019-ben nyolcadik alkalommal tartott bűnügyi és rendészeti akciót július 12-én Budapest V., VI. és VII. kerületében.

A kábítószer-kereskedelem visszaszorítása, a taxiszolgáltatások ellenőrzése, a közterületi garázdaságok és egyéb jogsértések elleni fellépés érdekében 2019. július 12-én folytatódott a BRFK belvárosi akciósorozata, melyet a Készenléti Rendőrséggel, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, a Budapesti Közlekedési Központtal, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatósággal, valamint Erzsébetváros Rendészeti Igazgatósággal közösen tartottak; melyben 89 rendőr, a társszervek részéről pedig 13 fő vett részt.

Az éjszaki akcióban 27 taxist ellenőriztek, két sofőr helyszíni bírságot kapott, három esetben közlekedési szabályok megsértése miatt tettek feljelentést a rendőrök. 

A társszervek hét esetben indítottak eljárást, illetve alkalmaztak bírságot.

A járőrök és a nyomozók 249 embert igazoltattak, közülük nyolc férfi ellen indul eljárás kábítószer birtoklása vétség miatt, továbbá két embert azért fogtak el, mert egyiket a rendőrség kereste lopás miatt, a másik ellen pedig a Fővárosi Törvényszék adott ki elfogatóparancsot.

A rendőrök egy nőt állítottak elő a VII. kerületi rendőrkapitányságra tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban tovább folytatja az ellenőrzéseket a belvárosban.  ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.