Ököllel ütött, szélvédőt tört be; elfogták a rendőrök

2021. 02. 13., szo - 09:18
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bátonyterenyei rendőrök eljárást indítottak az 58 éves férfi ellen.

Egy nő tett bejelentést a rendőrségre 2021. február 11-én 20 óra 30 perckor arról, hogy testvérét Nemtiben, az utcán egy ismeretlen férfi ököllel arcán megütötte. Ezt követően a feltételezett elkövető a nő haját a gépkocsija nyitott ablakán át megrángatta, a jármű szélvédőjére több alkalommal ráütött, amely ennek következtében berepedt.

A rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 58 éves helyi lakost, akit a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságra előállítottak és garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.