Ököllel ütötte a sértett fejét

2020. 09. 30., sze - 09:30
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

A hajdú-bihari nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint többször is megverte az egyik alkalmazottját. A sértett súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 67 éves férfivel szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2019. július 29-én 12 óra körül egy hajdúböszörményi telephelyen szóváltásba került az egyik alkalmazottjával, akit ezt követően ököllel, többször fejen ütött. A sértett a cselekmény következtében súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A bejelentést követően a rendőrök a helyszínre mentek és elfogták a feltételezett elkövetőt, akit ezt követően előállítottak. A férfit gyanúsítottként kihallgatták, beismerő vallomást tett. A nyomozók az eljárás során azt is megállapították, hogy a 67 éves helyi lakos korábban is bántalmazta ismerősét.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Újabb migráns rendőrkézen

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.