Ollóval sebesítette meg szomszédját

2019. 09. 11., sze - 06:34
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Emberölés bűntett kísérlete, magánlaksértés bűntett és zaklatás vétség miatt indult eljárás egy 34 éves férfi ellen, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A rendelkezésre álló információk alapján egy bakonyi településen élő férfi 2019. március 25-én délután a háza előtti utcáról a szomszédjának kiabált és életveszélyesen megfenyegette. Ezt követően éjszaka 0 óra körül a 34 éves támadó egy ollóval a kezében megjelent a szomszédja házánál, és bement a kapun a hátsó lakrészig. A kopogtatásra ajtót nyitó sértettre minden előzmény nélkül rátámadt, egy alkalommal az ollóval megsebesítette és a hajánál fogva kihúzta az udvarra. Ezután a sértett a ház előtti utcára futott, majd a férfi utolérte és többször megszúrta. Miután a sértett el tudta venni az ollót a támadótól, a férfi felhagyott a cselekményével, és a helyszínről elmenekült. A rendőrök a bántalmazót otthonában elfogták, előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi beismerő vallomást tett, elmondta, hogy cselekményében egy belső hang vezérelte. A támadót őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását, melyet az illetékes bíróság elrendelt.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a férfi ellen az emberölés bűntett kísérlete, magánlaksértés bűntett és zaklatás vétség miatt indult eljárás vizsgálati szakaszában a szükséges cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.