Őrizetbe vették a rendőrök a süttői kettős emberölés gyanúsítottját

2020. 06. 24., sze - 09:51
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói az egyik áldozat testvérét hallgatták ki gyanúsítottként.

A rendőrségre 2020. május 16-án 0 óra 55 perckor érkezett bejelentés, miszerint egy süttői családi ház lángokban áll. Az épületben hárman tartózkodtak, közülük egy 26 éves férfi kijutott a házból, ketten azonban – egy 30 éves nő és egy 41 éves férfi – életüket vesztették. A kiérkező igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a két személy halálát idegenkezűség okozta. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a bűncselekményt az egyik áldozat, a 30 éves nő testvére követte el.

A 26 éves Sz. Dávidot a mentők égési sérülésekkel szállították kórházba, állapota 2020. június 23-án tette lehetővé, hogy a nyomozók gyanúsítottként kihallgassák. A férfi ellen több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, kihallgatását követően pedig őrizetbe vették.

 


Hírfolyam

 

Drogprevenció szülőknek is

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.

 

Nem aprózta el

Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.