Őrizetben a csalásra szakosodott bűnszervezet tagjai
Az esztergomi rendőrök kitartó nyomozásának köszönhetően négy férfi került letartóztatásba, akik nemzetközi csalássorozatot követtek el, bűnszervezet tagjaiként. Emellett további öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök az ügyben.

Nyolc férfit és egy nőt fogtak el az esztergomi rendőrök a napokban. Azzal gyanúsítják őket, hogy elvállaltak nagy értékű fuvarfeladatokat külföldi partnerek részére, a rakományt azonban nem szállították el a célállomásra, hanem azt maguk értékesítették.
Az egyik gyanúsított 2020. március 13-án egy vállalat nevében interneten keresztül állapodott meg egy lengyelországi székhelyű gazdasági társaság képviselőjével abban, hogy Németországból két kamionnal fagyasztott húst szállít Lengyelországba. Társával együtt március 19-én és 20-án elmentek egy-egy németországi telephelyre, ahol először 20.679 kg, majd 21.420 kg fagyasztott húst pakoltak fel a járművükre.
Az gyanúsítottak egyike 2020. október 12-én hasonló módon állapodott meg egy nagy-britanniai társasággal abban, hogy Németországból kamionnal parfümöt szállít Nagy-Britanniába. Az elkövetők 2020. október 13-án egy telephelyről 62 raklapnyi parfümöt pakoltak fel. A csalók a telephelyről a szállítmánnyal elindultak, azonban azt nem Nagy-Britanniába vitték, hanem Magyarországra szállították, azért, hogy azt maguk értékesíthessék. A gyanúsítottak 2020. október 18-án egy csornai kamionparkolóban akarták eladni a szállítmányt, ekkor ütöttek rajtuk a rendőrök. Az elfogásban az Esztergomi Rendőrkapitányság munkatársai mellett a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is közreműködtek. A gyanúsítottak cselekményükkel több, mint 215 millió forintos kárt okoztak.
Az ügyben az esztergomi nyomozók kilenc személyt hallgattak ki gyanúsítottként csalás és orgazdaság elkövetése miatt. Közülük négy férfit – P. Rolandot (47), D. Imrét (47), F. Roland (36) és B. Endrét (37) – őrizetbe vettek, és az Esztergomi Járási Ügyészség indítványára az Esztergomi Járásbíróság 2020. október 21-én és 2020. október 22-én elrendelte letartóztatásukat.
A nyomozók az eljárás során két nagyértékű személygépkocsit, műszaki cikkeket, készpénzt, három kamiont is lefoglaltak, amiből kettő tele volt a lopott rakománnyal. A lopott árucikkek egy része is előkerült.