Őrizetben a haltolvaj – lopás a megalapozott gyanú

2020. 08. 27., cs - 10:40
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tíz napon belül háromszor érték tetten a nagykanizsai férfit.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság körzeti megbízottai 2020. augusztus 17-én délután Nagykanizsán, az Erdész utca végében található Bakónaki patakban egy haltartó hálóban nagyobb mennyiségű pontyot találtak. A rendőrök a közelben intézkedés alá vontak egy 47 éves helyi férfit, aki elismerte, hogy a halakat ő halászta ki a patakból és azokat értékesíteni kívánta. Az egyenruhások a férfit elfogták, majd előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra és gyanúsítottként hallgatták ki lopás elkövetése miatt.

Két nap múlva, a déli órákban a nagykanizsai mezőőrök tetten értek egy férfit, aki merítőszákkal a Csónakázó tó kifolyójánál, szintén a Bakónaki patakból tükörpontyokat és tőpontyot halászott ki. A kiérkező rendőrök igazoltatták a férfit, és megállapították, hogy a lopást ugyanaz a személy követte el, akit pár nappal korábban tetten értek.

Harmadik alkalommal 2020. augusztus 26-án délelőtt is lebukott a férfi, amikor a mezőőrök nagy mennyiségű halat találtak nála, amit szintén a Csónakázó tó kifolyójának közelében, a Bakónaki patakból halászott ki. A helyszínre érkező rendőrök a férfit elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Az elmúlt időszak csapadékos időjárása miatt nagy mennyiségben kerültek ki halak a Csónakázó tóból a Bakónaki patakba, ami könnyű pénzszerzés lehetőségét sugallja. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az ellopott hal mennyiségétől függően a tolvaj akár letöltendő szabadságvesztéssel is büntethető!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.