Őrizetben a kábítószer-terjesztők

2021. 07. 05., h - 12:29
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pápai rendőrök az ügyben hét személy ellen indítottak büntetőeljárást és kezdeményezik a terjesztők letartóztatását.

A rendőrök 2021. július 3-án délután Pápán kábítószer-kereső kutya bevonásával kutattak át két személygépkocsit. A járművekből kábítószergyanús tabletták és fehér kristályos anyagok kerültek elő a kesztyűtartóból és az ülés alól, ezért a rendőrök mindkét gépjármű vezetőjét előállították. Az egyik autóvezetőt, egy 26 éves Pápa melletti településen élő férfit kábítószer birtoklása vétség, míg a másik sofőrt, egy 30 éves győri lakost kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a győri férfi több alkalommal adott el kábítószert egy 42 éves Pápa-környéki lakosnak, aki a tiltott szert az ismerősei körében továbbértékesítette. Őt a rendőrök szintén előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A kutatások során a nyomozók kábítószergyanús növényi anyagmaradványokat és kristályos, valamint zselés állagú anyagokat foglaltak le. A rendőrök 2021. július 3-án egy 23 éves pápai, továbbá egy 23 és egy 25 éves Pápa-környéki, majd másnap egy 27 éves győri lakost is előállítottak, akik a nyomozás adatai szerint több alkalommal is vásároltak és fogyasztottak kábítószert. Velük szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, valamint egyikőjük, a 23 éves Pápa-környéki településen élő nő ellen pénzmosás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárást indítottak, mivel a két kábítószert terjesztő férfi rendelkezésére bocsátotta a bankszámláját, akik esetenként azon keresztül utalták egymásnak a kábítószer vételárát.

A 30 éves győri és a 42 éves Pápa-környéki férfit a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

kábítószer


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.