Őrizetben a kompolti rabló

2021. 03. 11., cs - 14:00
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki a 23 éves férfit.

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy kompolti lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a 23 éves férfi 2021. március 9-én 19 óra 30 perc körül a település egyik utcájában leszólított egy gyalogosan közlekedő nőt, akitől cigarettát kért, majd hátulról a földre lökte és miután letépte róla a hátizsákját elmenekült a helyszínről.

Adatgyűjtést követően a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható férfit, akit néhány órán belül otthonában elfogtak és őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgattak ki. Továbbá előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Közel 90 milliós utalást kért egy álpartnercég

Egy lengyel vállalkozást próbált meg hamis számlával átverni és egy debreceni székhelyű magyar céget megkárosítani egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Keressük Szabó Milánt

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 14 éves, hejőbábai fiú eltűnése ügyében.

 

Pénztárcát rabolt – elfogták

A kiskunmajsai rendőrök alig egy óra alatt megtalálták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ukrán állampolgárt.

 

Őrizetben

Egy középkorú férfi lopásokkal keserítette meg a jászladányiak életét. A nyomozók elfogták a notórius tolvajt, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását.

 

Fokozott ellenőrzés

Budapest rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el a főváros teljes területére.