Őrizetben a rablópáros

2020. 05. 07., cs - 11:14
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök rövid időn belül elfogtak, majd őrizetbe vettek egy helybeli férfit és egy nőt, akik elvették ismerősük pénzét a városban.

A megalapozott gyanú szerint a 40 éves férfi és 24 éves nő 2020. május 5-én 10 óra körül ment be a sértett házába Szeged-Kiskundorozsmán. A páros pénzt követelt a férfitól, aki azt mondta, hogy nincs neki. A 40 éves gyanúsított ekkor megragadta a sértettet és a nyakánál fogva a falhoz nyomta, ezalatt a nő átkutatta a zsebeit és kivett hétezer forintot. Távozás közben a feltételezett elkövetők magukkal vitték a férfi kerékpárját és utazótáskáját is.

A rendőrök a bejelentéstől számított néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható párost, akiket a Szegedi Rendőrkapitányságra előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak. Ellenük rablás bűntettének, valamint lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A nyomozók a feltételezett elkövetőket őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A megtartott kutatás során az egyenruhások lefoglalták az eltulajdonított kerékpárt és utazótáskát, majd visszaadták azokat a tulajdonosnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.