Őrizetben a Rozsályban elfogott embercsempész

2021. 06. 25., p - 08:41
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsított az illegális migránsokat Nyugat-Európába szállította volna tovább.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának nyomozói embercsempészés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt a 68 éves belga férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 2021. június 24-én segítséget nyújtott két iráni migránsnak a magyar-román határ illegális átlépéséhez, akiket általa vezetett személygépkocsival Nyugat-Európába szállított volna. Az iráni határsértőket elfogták, a Csengeri Határrendészeti Kirendeltségre előállították, ahol velük szemben idegenrendészeti eljárás indult. A rendőrök a 68 éves férfit őrizetbe vették, és az illetékes ügyészségnél előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A gyanúsításban szereplő bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.