Őrizetben a salgótarjáni halálos baleset okozója

2020. 11. 12., cs - 18:41
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 17 éves karancslapujtői fiú ellen folytat büntetőeljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Halálos közúti baleset gondatlan okozása és lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya egy 17 éves karancslapujtői lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiú 2020. november 12-én 8 óra 20 perckor a 21-es számú főúton, Salgótarján külterületén haladt személygépkocsival Pálfalva városrész irányából a városközpont felé, amikor átsodródott a szemközti forgalmi sávba és frontálisan ütközött az ott közlekedő másik gépkocsival. A balesetben a vétlen jármű vezetője és utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették.

A rendőrök a beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a 17 éves fiú vezetői engedéllyel nem rendelkezik, valamint azt, hogy ellene a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja elfogatóparancsot bocsátott ki, mert a javítóintézeti nevelés hatálya alól kivonta magát. A hatóság tagjai megállapították továbbá azt is, hogy a fiatalkorú a személygépkocsit a balesetet megelőzően, a kora reggeli órákban tulajdonította el az egyik karancslapujtői ingatlan garázsa elől.

A rendőrök 2020. november 12-én gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették a 17 éves fiút, és a napokban előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A baleset körülményeit a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.