Őrizetben a testvérpár

2018. 12. 12., sze - 05:00
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószert fogyasztott és új pszichoaktív anyagot értékesített két salgótarjáni férfi.

A salgótarjáni nyomozók adatai alapján egy 44 és 43 éves helyi férfi, 2018 májusától szeptember 4-ig a megyeszékhely belterületén egy személy részére több alkalommal értékesített - a beszerzett szakértői vélemény alapján - új pszichoaktív anyagnak minősülő port.

Megalapozott a gyanú arra is, hogy a 44 éves férfi 2018. december 4-én az éjszakai órákban Salgótarján belterületén, egy gépjárműben két személy részére új pszichoaktív anyagot adott el, melyet ezt követően a helyszínre érkező rendőrök lefoglaltak. Az eljárás során megállapítást nyert továbbá az is, hogy a testvérpár 2018. szeptember 3-át megelőzően kábítószernek minősülő anyagot fogyasztott.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai 2018. december 11-én a két férfi lakóhelyén a hajnali órákban megtartott kutatáson készpénzt, és - többek között a wc csészében elrejtett és megsemmisíteni kívánt - több pakett, alufóliába csomagolt, bruttó 219 gramm súlyú kábítószergyanús porszerű anyagot és növényi törmeléket, valamint azok értékesítéséhez szükséges eszközöket találtak meg és foglaltak le.

A rendőrök K. Józsefet és K. Zsoltot elfogták, a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították és kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és kábítószer birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók a két férfit őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Vége a drogbiznisznek

Egy 40 éves nő anyagi haszonszerzés céljából árusított új pszichoaktív anyagot, a salgótarjáni rendőrök azonban pontot tettek az ügy végére, és őrizetbe vették.

 

Emlékezett, de a nyomozók is

Néhány héttel szabadulását követően, a napokban újra betört abba a dunakömlődi kocsmába az az 50 éves férfi, aki egy évvel korábban hasonló okból került börtönbe. A paksi rendőrök ezúttal is néhány órán belül elfogták.

 

Díler kezén kattant a bilincs

Fél kilogramm új pszichoaktív anyagot találtak a szolnoki nyomozók egy helyi férfinél. Őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 

Nem árulják tovább

A nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt vettek őrizetbe egy helyi férfit, élettársát pedig gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.