Őrizetben a trolibuszon garázdálkodó férfi

2019. 04. 06., szo - 09:31
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a 30 éves férfit, aki a 83-as trolibuszon egy szóváltás során késsel fenyegette meg utastársát, majd később a Szigony utcában is verekedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. április 5-én 17 óra 19 perckor érkezett bejelentés, mely szerint a 83-as trolibuszon két férfi összeszólalkozott, és a bejelentés szerint az egyiküknél egy kés is volt. A rendőrök a bejelentést követően 8 percen belül kiérkeztek a helyszínre, ahol sem a bejelentőt, sem a vitás feleket már nem találták.

Másfél órával később egy Szigony utcai verekedésről érkezett bejelentés a rendőrségre. A rendőrök a helyszínen elfogták a 30 éves L. M. Ferencet, valamint a szomszédos utcában a 31 éves B. Pált, akik a bejelentést megelőzően szóváltásba keveredtek és dulakodtak egymással. L. M. Ferenc megütötte és megrúgta vitapartnerét, eközben egy gumi ajtószigetelést is magához vett, míg B. Pál egy léccel fenyegetőzött.  

A rendőrök a két férfit elfogásukat követően előállították a kerületi rendőrkapitányságra. A nyomozás során az is kiderült, hogy L. M. Ferenc az a férfi, aki a 83-as trolibuszon késsel fenyegette meg utastársát.

A BRFK VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a két férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd L. M. Ferencet őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.