Őrizetben az asszonyára támadó

2021. 06. 10., cs - 06:59
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei nyomozók elfogták azt az 53 éves férfit, aki a feleségével folytatott vitát késszúrásokkal zárt le - a gyanú szerint.

Egy 36 éves asszony kért segítséget szomszédaitól 2021. június 7-én este, mivel férje kétszer hasba, kétszer fejen szúrta.  A szomszédok mentőt és rendőrt hívtak, miközben megkezdték a fiatal nő erős vérzésének ellátását. Az áldozatot a mentők szúrt hasi és vágott fejsérüléseket szenvedve, életveszélyes állapotban vitték kórházba.

A rendőrök a férjet elfogták, az 53 éves férfit két órával később már a kihallgató helyiségben faggatták. A ház udvarán megtalálták és lefoglalták a támadáshoz használt, 13 centiméter pengehosszúságú, kék nyelű kést.

A férj a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadta, panaszt tett a gyanúsítás ellen, majd néhány mondatban vázolta aznapi emlékeit. Szokásához híven napközben elidőzött a helyi kocsmában, pálinkát és kísérőként sört 8-10 alkalommal bizonyosan legurított a torkán. Még az ivóba menet összetalálkozott egy ismerősével, az örömteli eseményt kb. 6 „keserű” elfogyasztásával ünnepelték meg. Elmondása szerint emlékei halványak, a „hazafelé tolja a biciklit” és a „kórházi vérvételnél tér magához” közötti időszakot nem tudta felidézni. Sok mindent nem értett, hisz elmondása szerint feleségével normális kapcsolatban élnek, veszekedések, problémák nélkül.

A Pest Megyei Rendőrfőkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az őrizetbe vett férfi ellen, egyben kezdeményezték letartóztatását.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.