Őrizetben – felfegyverkezve, csoportosan támadtak rá egy családra ­

2020. 09. 08., k - 15:25
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyöngyösoroszi társaság négy tagját elfogták a rendőrök.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya négy gyöngyösoroszi lakos ellen indított eljárást garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2020. szeptember 7-én 17 óra 30 perc körül a társaság megjelent egy gyöngyösoroszi ház előtt, ahol előzetes szóváltást követően szerszámnyéllel, vasrúddal, és karddal bántalmazták az ott lakó család több tagját, valamint egy személygépkocsit is megrongáltak. Az egyik férfi 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, így az őt bántalmazó támadót súlyos testi sértés bűncselekmény elkövetése miatt is kihallgatták.

A rendőrök rövid időn belül elfogták az 51 éves, a 34 éves, a 31 éves és 22 éves gyanúsítottakat, őrizetbe vették őket, továbbá előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

foto

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.