Orvvadászat Somogyszentpálon

2018. 10. 17., sze - 11:13
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A marcali rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A körzeti megbízottak 2018. augusztus 13-án az esti órákban Somogyszentpál külterületén egy vadászlesen tetten értek egy személyt, aki engedély nélkül vadászott. A rendőrök intézkedés alá akarták vonni a 29 éves férfit, aki a nála lévő fegyvert, valamint fejlámpát eldobta és elfutott. Az egyenruhások a helyi lakost a helyszíntől nem messze elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol orvvadászat bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A feltételezett elkövető részletes beismerő vallomást tett, amiben elmondta, hogy a vadászlest is saját kezűleg építette egy fára.

Az eljárás során a kirendelt fegyverszakértő megállapította, hogy az eldobott puska lőfegyvernek minősül, amelynek tartásához engedély szükséges. Ezzel a somogyszentpáli lakos nem rendelkezett, ezért a nyomozók lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel is gyanúsítják.

A Marcali Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.