Összedőlt az unokázós piramis

2020. 01. 28., k - 12:53
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság speciális nyomozócsoportja befejezte annak a bűnszervezet csalássorozatának a vizsgálatát, amelynek tagjai több mint 43 millió forint értékben csaltak ki pénzt, illetve ékszereket idős emberektől.

Az elmúlt években az időskorú emberek megtévesztésére a csalásokra szerveződött bűnözői körök új módszert kezdtek alkalmazni, mely a köznyelvben unokázós csalás néven terjedt el. Budapest rendőrfőkapitánya az ezzel a módszerrel elkövetett csalások felderítésére 2018 novemberében felállított egy kifejezetten az unokázós bűncselekmények felderítésére specializált csoportot. A nyomozók több hónapos felderítő és nyomozómunkát követően a napokban befejezték egy szervezetten elkövetett csalássorozat ügyének vizsgálatát, és a keletkezett iratokat megküldik az illetékes ügyészségnek.

A bűnszervezet tagjai a nyomozás adatai szerint 2018 augusztusa és 2019 júniusa között 33 idős sértettől csaltak ki több mint 43 millió forint értékben pénzt, valamint ékszereket. Az áldozatokat a csalók általában telefonkönyvből véletlenszerűen választották ki.  

A csalók az idősek megtévesztésére minden esetben ugyanazt a sémát alkalmazták: a sértetteket a szervezet egyik irányítója hívta fel egy angliai telefonszámról, aki a beszélgetés során az időskorúak unokájának, rokonának adta ki magát. A telefonáló azt állította, hogy balesetet okozott, és a kár megtérítéséhez azonnal pénzre van szüksége. A pénz sürgősségére több verziót is kitaláltak a csalók: volt, amikor az álrokon arra hivatkozott, hogy egy drága autót tört össze, és a kár azonnali kifizetésével nem indul ellene rendőrségi eljárás, de volt olyan eset is, amikor azt mondta a hívó, hogy meg fogják verni, és nem engedik el addig a helyszínről, amíg az okozott kár összegét nem fizeti ki. 

Az álrokonok a közvetlen találkozásokat úgy kerülték el, hogy meggyőzték a sértetteket, hogy ők maguk nem tudnak a pénzért, esetleg ékszerekért elmenni, hanem egy ismerősüket küldik el érte. Az idősek lakcímére ezután egy futárt irányítottak, akik a pénzt, ékszereket átvette, majd a csomagot továbbadta annak a bizalmi körnek, akik a pénzt elosztották, illetve eljuttatták a szervezet irányítóinak. A nyomozók a futárokat több esetben a bűncselekmény elkövetése közben fogták el, amikor a pénzért mentek.

Az eljárás során a nyomozók a szervezet tagjait azonosították, akik között több esetben rokoni kapcsolat is igazolható volt, illetve a tagok között két fiatalkorú elkövető is szerepet játszott a csalásokban. A szervezet tagjai közül az eljárás során 18 főt hallgattak ki gyanúsítottként; összesen 33 rendbeli bűnszervezetben elkövetett csalás, 9 rendbeli bűnszervezetben elkövetett pénzmosás, 11 rendbeli csalás, 2 rendbeli bűnszövetségben elkövetett csalás kísérlet, 1 rendbeli csalás kísérlet, valamint 1 rendbeli kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése miatt.

A nyomozók a szervezet tagjaitól az elfogások során 8. 580. 540 forintot foglaltak le, így a kicsalt összegeket több sértettnek is vissza tudták adni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Vagyonvédelmi Osztályának unokázós nyomozócsoportja a bűnszervezet öt tagját, N. CsabátL. Mária Ilonát,H. ErnőtH. Marinát és B. Ferencet jelenleg is elfogatóparancs alapján körözi.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.