Összehangolt akcióban négy gyanúsítottat elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök

2021. 01. 29., p - 07:01
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint a négy férfi bűnszövetségben kábítószert terjesztett. A rendőrség több mint 25 millió forint értékű magyar és külföldi készpénzt, közel tizenegy kilogramm mennyiségű kábítószergyanús fehér port, egy személygépkocsit, valamint egyéb tárgyakat foglalt le.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást 2020 szeptemberében. A több hónapon keresztül tartó intenzív felderítői és nyomozó munka eredményeként a rendőrök számára 2021 januárjára vált egyértelművé, hogy a bűncselekménnyel egy bűnszövetségben tevékenykedő négytagú társaság gyanúsítható. Az eljárás adatai szerint a székesfehérvári, a bácsalmási és a két budapesti férfi több megyére kiterjedően kábítószert terjesztett. Elfogásukra a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. január 27-én összehangolt bűnügyi akciót szervezett a nyomozók, a főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály, valamint a Készenléti Rendőrség munkatársaival, továbbá a Somogy, a Veszprém és a Bács-Kiskun megyei rendőrökkel – mintegy 100 fő részvételével -, melynek során elfogták és előállították Sz. Zsoltot, P. Rudolfot, N. Gábort és H. Miklóst. A gyanúsítottak otthonában megtartott kutatáson a rendőrök közel tizenegy kilogramm kábítószergyanús anyagot, több mint 25 millió forint készpénzt, külföldi valutát, személygépjárművet, telefonokat, továbbá a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható tárgyi bizonyítási eszközöket találtak és foglaltak le.

A drogterjesztőket - őrizetbe vételük mellett - a nyomozók bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, és kezdeményezték letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.