Összeverekedtek

2020. 02. 17., h - 08:05
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Együtt ittak, betört orr és szélvédő lett a vége.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. február 16-án 2 óra 20 perckor, hogy Győrben egy szórakozóhely előtt két férfi összeverekedett. A kiérkező rendőrök egy szomszédos utcában meg is találták a két – szemmel láthatóan ittas – garázdát, akik még ekkor is ütötték egymást, valamint egyikük egy ott várakozó taxi szélvédőjét is beverte az öklével.

A verekedők mindketten megsérültek, ezért a rendőrök mentőt hívtak hozzájuk, majd kórházi kivizsgálásukat és ellátásukat követően, a 31 éves nyíregyházi és a 49 éves győri férfiakat a helyi rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.