Öt embert vettek őrizetbe a siófoki rendőrök

2020. 06. 20., szo - 15:52
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ököljoggal próbáltak érvényt szerezni a követelésnek.

A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya önbíráskodás miatt indított eljárást egy nyíregyház lakos és négy társa ellen, akik egy 30 éves hajdúhadházi vállalkozóval szembeni pénzkövetelésnek próbáltak erőszakkal érvényt szerezni. Az ügy adatai alapján az öt férfi 2020. június 19-én délelőtt Siófok belvárosában autójukkal a sértett útját elállták, majd a járműből kiszállva egyikük azonnali fizetésre szólította fel korábbi üzleti partnerét.

A számon kért adós tartozását vitatni kezdte, mire a vele szemben állók közül többen is támadólag léptek fel, ütni és rúgni kezdték, valamint autóját is megrongálták. A támadás elől először a gépkocsi utasterének hátsó részében próbált menedéket keresni, majd onnan kimászva egy közeli lakóingatlan udvarára menekült.

A bejelentést követően a rendőrök az öt feltételezett elkövetőt elfogták. A nyomozók a 21 és 33 év közötti támadókat csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.

 

Vége a féléves bujkálásnak

A budapesti rendőrök elfogták azt a 34 éves férfit, aki nem kezdte meg szexuális erőszak miatt kiszabott börtönbüntetésének letöltését.

 

Óvatossággal a megelőzésért

A Mátrix Projekt keretében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei ezúttal Szombathelyen hívták fel a figyelmet az online csalások elkerülésének lehetőségeire.

 

Csalások és csalódások

Az utóbbi napokban több Győr-Moson-Sopron megyei sértett az online térben történő vásárlásaik során vált csalók áldozataivá. Az eseteket a rendőrség büntetőeljárása során a Mátrix Projekt keretében vizsgálja.