Otthonfelújítás kicsit másképpen

2021. 03. 06., szo - 07:30
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Magukat vállalkozónak állította be, és így vitt el közel 730 ezer forint értékű terméket a házaspár. Végül saját lakásukat újították fel.

Az egyik kiskunfélegyházi festékboltban megjelent egy házaspár 2019 második felében. A nő magát lakberendezőnek, míg férje felújításokkal foglalkozó vállalkozónak állította be. Tudták, hogy a bolt a vállalkozók részére kedvezményt és halasztott fizetési lehetőséget is biztosít. Ebben megállapodtak az üzlettel, és hozzávetőleg 730 ezer forint értékű alapanyagokat és eszközöket vittek el.

A megbeszélt fizetési határidőt követően a termékek ellenértékét a sorozatos ígérgetések, felszólítások ellenére sem egyenlítették ki. Ekkor fordult a bolt ügyvezetője a rendőrséghez.

A nyomozás során kiderült, hogy bár a férfi valóban vállalkozó volt korábban, de teljesen más tevékenységi körben dolgozott. Az árukat nem a vállalkozás keretein belül használták fel, mivel nem is létezett a hivatkozott cég, azokat a saját lakásuk felújításához használták fel.

A nyomozók a termékek megmaradt részét lefoglalták és visszaadták tulajdonosának. A felújítók az eljárás során a fennmaradó tartozásukat rendezték a cég felé.

A csalás miatt folytatott eljárást a kiskunfélegyházi nyomozók befejezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes járási ügyészségnek.

 

Fotó: Internet


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.