Pénzért kínált lányokat

2019. 05. 10., p - 05:00
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád megyei rendőrök egy 43 éves férfi ellen indítottak eljárást.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága nyomozást folytat kerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt egy rimóci lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2018 decemberében egy ismerősének anyagi haszonszerzés céljából szexuális szolgáltatásra kínált fel egy fiatalkorú és egy gyermekkorú lányt. 

A nyomozók a rimóci férfit a 2018. évben elkövetett bűncselekményhez hasonló cselekmény közben - egy sértett felkínálása során - egy pásztói áruház parkolójában tetten érték és elfogták, majd a főkapitányságra előállították, valamint gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.  

A  hatóság a gyanúsított letartóztatásának indítványozására előterjesztést tett az illetékes ügyészségen, továbbá vizsgálja, hogy a férfi további hasonló bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozható-e.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.