Pénzpörgetés

2021. 03. 26., p - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Így hívják azt a csalási módszert, amivel két külföldi valutaváltás ürügyén több embert százezrekkel károsított meg a Nyugati pályaudvar környékén, mielőtt a VI. kerületi rendőrök elfogták őket.

Üzletszerűen elkövetett csalás bűntett elkövetésével gyanúsít két bolgár állampolgárt a Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. Kerületi Rendőrkapitányság. A nyomozás adatai szerint a két férfi 2021 februárjában legalább két, márciusban egy embert károsított meg, összesen mintegy 800 ezer forinttal. Módszerük az volt, hogy a hivatalosnál kedvezőbb árfolyamon ajánlották euró forintra váltását utcán megszólított embereknek. Egyikük először átadta a megállapodott összeget, majd visszakérte, hogy még egyszer átszámolja, mert valamennyi mégis hiányzott. A pénzköteget ekkor egy kisebb címleteket tartalmazó másik bankjegy-gurigára cserélte, majd elmenekült, mielőtt a sértett felocsúdott volna. Társa eközben figyeléssel biztosította, nehogy megzavarják őket. Az is előfordult, hogy az áldozat figyelmét segített elterelni azzal, hogy a tranzakció közben rájuk kiabált.

Az 56 és 60 éves bolgár állampolgárokat március 25-én fogták el a terézvárosi rendőrök. Összesen csaknem 900 ezer forintot, több mint 3000 eurót és 1000 dollárt foglaltak le tőlük. A két férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság mindenkinek azt tanácsolja, hogy csak hivatalos helyen váltson pénzt, ne dőljön be az utcán felajánlott, kedvezőnek tűnő árfolyamnak!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.