Pénzt és slusszkulcsot lopott a férfi, a rendőrök elfogták

2020. 11. 04., sze - 12:28
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták a 21 éves devecseri lakost.

Lopás bűntett kísérlet, lopás bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ajkai Rendőrkapitányság egy 21 éves devecseri lakos ellen. Az eljárás adatai alapján a férfi 2020. november 1-jén, este Devecserben egy családi házhoz tartozó garázs kapuját megrongálta, és a rajta lévő lakatot lefeszítette. Az ingatlanba azonban nem tudott bejutni, mivel a szomszéd időközben megzavarta. Nem sokkal később a tettes az egyik vendéglátóhely bejárati ajtaját is befeszítette, majd az üzlet kasszájából több mint tízezer forint készpénzt, valamint egy autó slusszkulcsát lopta el.

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök még aznap azonosították a feltételezett elkövetőt, és a bejelentést követő pár órán belül a település egyik utcájában elfogták, majd előállították, és őrizetbe vétele mellett másnap gyanúsítottként kihallgatták. Az elkövető ruházatának átvizsgálása során megtalálták nála a lopott értékeket, melyeket lefoglaltak.

betörés


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.