Perceken belül elfogták a rendőrök a zaklatót

2020. 03. 01., v - 10:15
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 36 éves férfi fenyegetőzött Salgótarjánban, egy vendéglátóhelyen gáz-riasztó pisztollyal. 

A rendőrségre 2020. február 29-én 9 óra 20 perckor érkezett a bejelentés, miszerint Salgótarjánban, az egyik italboltban – mivel az alkalmazott már nem akarta kiszolgálni – egy férfi fegyverrel a kezében fenyegetőzik. A bűncselekmény során nem sérült meg senki.

A rendőrök a bejelentést követően rövid időn belül a helyszínre értek, ahol a 36 éves férfit elfogták, a ruházatát átvizsgálták, és a kabátja zsebében két gáz-riasztó pisztolyt és ahhoz tartozó lövedéket találtak meg, amit lefoglaltak.

Az egyenruhások a 36 éves helyi lakost a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra előállították, a nyomozók zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A hatóság az eljárást szakértő bevonásával folytatja.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Akár balesetet okozhattak volna

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizennyolc ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenötödik hetében.

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.