Pörgős nap

2022. 01. 28., p - 06:38
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei nyomozók egyetlen nap leforgása alatt begyűjtötték azt a három férfit, akik megverték, fogva tartották, majd autója „eladására” kényszerítették áldozatukat. Emberrablás a megalapozott gyanú.

A 31 éves, korábbi közlekedési balesete miatt védekezésre korlátozottan képes, támadóitól megszabadult férfit ismerőse vitte egy rendőrkapitányságra 2022. január 24-én délelőtt. A segítséget kérő elmondta, aznap reggel egy férfivel volt találkozója egy penci címen. Az ingatlanba lépve kiderült, odacsalták, hárman vártak rá. Egyikük kiütötte, majd két társával ütötték, rúgták, ahol érték és addig nem voltak hajlandóak elengedni, amíg a több millió forintos gépkocsija átruházásáról szóló szerződést alá nem írta. Elvették slusszkulcsát, forgalmi engedélyét, majd elhajtottak az autóval, őt pedig kitették a sződligeti vasútállomáson, ám másnapra további követelést fogalmaztak meg: 10 millió forint megfizetését. Részletesebben akkor nem volt lehetőség kihallgatni, mert a számos elszenvedett sérülése miatt kórházba kellett vitetni. Ellátásakor kiderült, könnyű sérülésekkel megúszta a fejétől a bokájáig elszenvedett rúgásokat és ökölcsapásokat.

A Pest megyei detektívek versenyt futottak a másnapi határidővel, az elvégzendő feladatok tervezése, szervezése, a támadók azonosítása, felkutatása, elfogása, elszámoltatása nem tűrt halasztást. Be sem sötétedett még, amikor a háromtagú csapat főszereplőjét, az áldozattal korábban üzleti jellegű elszámolási vitába keveredett, 39 éves D. Gábort autószerelő műhelyében elfogták. Két társa, a 27 éves Sz. Patrik és a 29 éves A. Richárd - tudomást szerezve arról, keresik őket - néhány órával később jelentkezett a rendőrségen.

Kihallgatásukon mindhárman úgy nyilatkoztak: „nem követtem el a bűncselekményt”.

Az őrizetbe vett három férfi ellen emberrablás bűntettének, valamint testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezték letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.