Próbanapján lopott

2018. 02. 13., k - 08:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a fiatal nőt, aki úgy tett mintha munkát vállalna egy budapesti étteremben, közben csak meg akarta lopni a leendő kollégáit.

A 19 éves budapesti J. Izabella 2018. február 10-én reggel megjelent egy I. kerületi étteremben, majd hamis adatokkal kitöltött egy jelentkezési lapot és megkezdte a próbanapját. Pár óra múlva közölte, hogy ő inkább hazamegy, ezért lement az öltözőbe, majd átkutatta az alkalmazottak táskáját és ellopta a bennük lévő pénzt. Ezután kiment az étteremből, de kis idő elteltével az étterem alkalmazottainak feltűnt a lopás, ezért a nő után mentek, majd amikor utolérték visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. A járőrök J. Izabellát elfogták, valamint megtalálták nála az ellopott pénzt.

A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy J. Izabella még 2018 januárjában hasonló módszerrel követett el bűncselekményt egy ferencvárosi étteremben. A nyomozók a nőt lopás és hamis magánokirat felhasználása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során elismerte a bűncselekmények elkövetését.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Teljes útlezárás a 43-as főúton

Baleset miatt teljes az útlezárás a 43-as főút 6-os kilométerszelvényében, Szeged-Szőregen. A forgalmat a rendőrök a főút melletti szervizútra terelik.

 

Három embercsempész ellen indult eljárás

Egy szerb, egy bosnyák és egy szlovák állampolgárságú férfi ellen embercsempészés miatt indult eljárás Csongrád megyében. Nyolc bangladesi férfit szállítottak.

 

Szemébe sütött a nap

A Paksi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya befejezte a vizsgálatát annak a 70 éves bölcskei férfinak az ügyében, akivel szemben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárás.

 

Három körözés volt ellene érvényben

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztály munkatársai rövid előkészület után, egy szervezett akció keretében Pécsen, búvóhelye közelében fogták el azt a férfit, aki a vérfertőzés miatt jogerősen kiszabott börtönbüntetésének letöltését nem kezdte meg.

 

Négy határsértő Csongrád megyében

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba négy migráns Kiszombornál. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.