Rablás és garázdaság miatt kell felelniük

2017. 01. 23., h - 07:12
Budapesti Rendőr-főkapitányság

O. György és két társa Budapesten az V., Deák Ferenc téren garázdálkodott, de közülük ketten korábban egy férfit is kiraboltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást indított egy 15 éves budapesti fiú ellen csoportosan elkövetett garázdaság, illetve könnyű testi sértés bűntette, valamint O. György 22 éves és O. József 19 éves budapesti lakosok ellen csoportosan elkövetett garázdaság, könnyű testi sértés és rablás bűntette miatt.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2017. január 21-én 15 óra 15 perckor érkezett bejelentés, hogy Budapesten az V., Deák Ferenc téri aluljáróban három férfi minden előzmény és szóváltás nélkül bántalmazott egy férfit, akit több alkalommal megütöttek és meg is rúgtak. A férfi a támadás következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök a támadókat beazonosították és 15 óra 50 perckor a helyszín közelében elfogták, előállították és gyanúsítottként hallgatták ki őket.

 

Az elfogásukat követően az eljárás során gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy a garázdák közül O. György és O. József 2017. január 8-án a délelőtti órákban Budapesten az V., Deák Ferenc téren található templom előtt pénzt kért egy férfitől. A sértett a pénz átadását megtagadta, így őt bántalmazták, majd ezt követően pénzét elvették. A két férfit a rendőrök a csoportosan elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés bűntettén túl rablás bűntette miatt is gyanúsítottként hallgatták ki.

 

Gyanúsítotti kihallgatásukat követően a nyomozók a három elkövetőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.