Rablás és lopás kísérlet Turán

2019. 01. 25., p - 13:40
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gödöllői rendőrök rablás bűntett és lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást egy bagi és egy gyöngyösi férfi ellen.

A jelenlegi adatok szerint J. Csaba társával, J. Sándorral 2019. január 23-án 15 óra körül Turán, a Dózsa György utcában egy parkoló személygépkocsi ablakát betörte, majd azt megpróbálták beindítani, de cselekményüket a járókelők megzavarták, ezért távoztak a helyszínről.

Ezt követően a két férfi a Petőfi Sándor térre ment, ahol J. Csaba egy nyitott állapotban lévő Volkswagen típusú tehergépkocsi jobb oldali első üléséről a sértettet kirántotta, vele dulakodni kezdett, közben társa, J. Sándor beült a jármű vezetőülésébe, és azzal elhajtott a helyszínről. A 37 éves férfi a gépkocsival Tura, Köztársaság utca és Toldi Miklós utca kereszteződésében egy közlekedési jelzőtáblának nekihajtott, majd azzal visszatért az elkövetés helyszínére.

"

"

A járőrök az esetről történt bejelentést követően a két férfit a helyszínen tetten érték, és elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók a bagi és a gyöngyösi férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes járásbíróság 2019. január 25-én elrendelt. Ellenük az eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság folytatja.

"

"


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Füstbe ment üzlet

A bátonyterenyei nyomozók őrizetbe vették azt a nőt, aki Mátraterenyén árult kábítószert.

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.