Rablás Kiskunhalason

2019. 11. 05., k - 07:12
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy órán belül elfogták a gyanúsítottat.

Az egyik kiskunhalasi boltban 2019. november 4-én 10 óra 55 perc körül az ott dolgozó eladó észrevette, hogy az egyik vásárló lopni akart. Ezt megakadályozva a tolvaj elé állt, aki ellökte a 65 éves nőt, és a termékekkel elszaladt. A kiérkező kiskunhalasi rendőrök 1 órán belül elfogták a rablással gyanúsítható 16 éves helyi fiút, akit kihallgatását követően őrizetbe is vettek.

 

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.