Rablás Zsákán

2018. 09. 30., v - 10:08
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Anyja ismerősét rabolta ki a 17 éves fiú. A berettyóújfalui rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2018. szeptember 29-én 16 óra körül arról, hogy a zsákai otthonából egyik ismerőse fia pénzt és ruhaneműket akart elvinni. Azonban amikor számon kérte, a fiú megvágta őt egy borotvával. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként rövid időn belül azonosították, majd elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Az egyenruhások a 17 éves fiút előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A nyomozás adatai szerint a sértett áthívta magához a gyanúsított anyját, és amíg ők a lakás egyik szobájában voltak, addig a fiú készpénzt és ruhaneműket akart ellopni tőle. A bejelentő azonban, amikor észrevette és számon kérte a fiút, az egy borotvával megvágta a sértett kezét, majd a magához vett pénzzel és ruhaneműkkel elmenekült a helyszínről.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a zsákai fiatalkorúval szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.