Rendőrautóval és kamionnal ütközött az embercsempész Veszprémben

2020. 10. 01., cs - 20:46
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balesetben a két rendőrön kívül további hat ember megsérült.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Illegális Migráció Elleni Osztályának információi alapján a Veszprémi Rendőrkapitányság járőrei 2020. október 1-jén 18 óra 58 perckor meg akartak állítani egy személyautót a megyeszékhely határában - amelyben feltehetően illegális migránsok utaztak -, azonban a jármű vezetője nem állt meg a rendőri jelzésre. A rendőrök követni kezdték, azonban a gépkocsi egy áruház mögötti szervízútra hajtott nagy sebességgel, majd a rendőrautónak ütközött és egy álló kamionba csapódott. A baleset során a személygépkocsiban utazó hat ember, valamint a szolgálati autóban utazó két rendőr megsérült.

Felmerült a gyanú arra vonatkozóan, hogy az esettel összefüggésbe hozható egy másik személy is, akit az ajkai rendőrök a 8-as számú főút 73. kilométerszelvényében fogtak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.