Rendőrkézen

2019. 06. 18., k - 14:38
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben az emberölés kísérletével gyanúsított nyírbátori társaság hatodik tagja is.

Feladta magát a rendőröknek B. M. 30 éves nyírbátori lakos, aki a megalapozott gyanú szerint öt társával támadt rá egy nyírbátori családra 2019. június 15-én este. A hatfős társaság szerszámokkal felfegyverkezve tört be a lakóházba, ahol a családfőt és a fiát is bántalmazták. Az idősebb sértettet életveszélyesen megsebesítették. A rendőrök a bűncselekmény feltételezett elkövetői közül öt férfit a bejelentést követő néhány órán belül elfogtak, hatodik társuk ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. A körözött férfi maga hívta a rendőrséget, hogy feladja magát. A rendőrök a megadott nyírgelsei lakcímen 2019. január 18-án elfogták, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították és gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették. A korábban őrizetbe vett gyanúsítottak letartóztatását a rendőrség kezdeményezésére és az ügyészség indítványára a Nyíregyházi Törvényszék 2019. június 18-án elrendelte.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedelem a gyanú

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai egy 33 éves győri férfit vettek őrizetbe, és kezdeményezték a letartóztatását.

 

Keressük Taszári Kornélt

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik a 14 éves Taszári Kornél megtalálása érdekében.

 

Letartóztatásban+felhívás!

Az érdi rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki két tizenévestől vette el a pénzét és fejhallgatóját. A rendőrség további sértettet keres.

 

Rács mögött a tatabányai rablók

Az elkövetők egy telefont és némi készpénzt vettek el egy utcán élő férfitól, akit előtte súlyosan bántalmaztak. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a fiatalokat.

 

Rács mögött

A váci kollégák őrizetbe vették, a bíróság letartóztatta azt a 30 éves helyi férfit, akivel több bűncselekmény –rongálás, kapcsolati erőszak, súlyos testi sértés- megalapozott gyanúját közölték.