Rendőrkézen a drogcsempészek

2018. 08. 08., sze - 05:00
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Spanyolországból hozták be a kábítószert egy kamion szállítmányában elrejtve.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a kazincbarcikai 40 éves B. Andrással és 39 éves J. Lászlóval szemben.

B. András Spanyolországban – továbbkereskedés céljából – drogot rejtett el egy magyar kamion szállítmányába, majd egy miskolci telephely előtt J. Lászlóval várta annak megérkezését 2018. augusztus 6-án délelőtt. Mikor a járműszerelvény megérkezett, a két férfi egyeztetett annak sofőrjével, aki B. András kérésére betolatott a telephelyre. Ott megbontották a rakteret, amelyből a 40 éves férfi egy laptoptáskát adott át társának, aki azt a személygépkocsijába tette.

A rendőrök ezt követően fogták el a két férfit, illetve intézkedés alá vonták a kamion sofőrjét és a telephely üzemeltetőjét – őket később tanúként hallgatták ki. A nyomozók a személygépkocsiban megtalálták a korábban odatett laptoptáskát, amelyben – az előzetes szakértői vélemény szerint – 3780 gramm hasisgyanta, továbbá 228,8 gramm kokain volt, amely kereskedelmi mennyiség, és együttes feketepiaci értéke 5,7 millió forint. A gyanúsítottak tartózkodási helyének házkutatása során 4650 euró és közel 3 millió forint készpénzt, illetve további, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le a rendőrök.

A KR NNI munkatársai B. Andrást és J. Lászlót gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Őrizetben a csaló

Több, mint félmillió forint kárt okozott az a 40 éves pécsi férfi, akit a nagyatádi rendőrök őrizetbe vettek.

 

Díjkitűzés visszavonása

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 06010/3878/2017. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzését.

 

Megverte, megfenyegette iskolatársát

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amiben egy fiatalkorú fiú - vélt sérelme miatt - iskolatársát a helyi kiserdőbe csalta, ahol megverte és meg is fenyegette.  

 

Rablás Kalocsán

A rendőrök őrizetbe vették a 27 éves helyi gyanúsítottat, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

 

Ittasan vezetett

A Jászberényi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.