Rendőrkézen a jászladányi rablás gyanúsítottjai

2020. 11. 23., h - 14:38
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették a két férfit.

Jászladány belterületén 2020. november 22-én 12 óra 40 perc körül két helyi lakos felszólított egy fiatalkorú fiút, hogy adja át nekik mobiltelefonját. A sértett ezt megtette, majd visszakérte. A 17 és 19 éves helyiek a telefont nem adták vissza, a sértettet veréssel fenyegették. A rendőrségre érkezett bejelentést követően a járőrök rövid időn belül elfogták és előállították a feltételezett elkövetőket. A nyomozók kihallgatták és őrizetbe vették a jogsértőket, majd előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az eltulajdonított mobiltelefont időközben a terheltek értékesítették, amit a nyomozók megtaláltak, lefoglaltak és a sértettnek visszaadtak.

A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a két gyanúsítottal szemben. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.