Rendőrkézen a kifosztás gyanúsítottja
A kápolnai gyanúsított kihasználta, hogy a sértettek aludtak a padon.
Egy férfi tett bejelentés a rendőrségre, miszerint 2020. november 1-én délelőtt az egri buszpályaudvar váró termében, míg aludt addig ismeretlen személy eltulajdonította a padra maga mellé lerakott mobiltelefonját.
A nyomozók megállapították, hogy az elkövető egy 26 éves kápolnai férfi, akit az egri vasútállomáson rövididőn belül elfogtak.
Az intézkedéskor kiderült, hogy a 26 éves elkövető 2020. október 17-én éjszaka a vasútállomáson ugyanilyen bűncselekményt követett el, ott is kihasználta, hogy a sértett aludt és ellopta a pad mellett lévő táskájából a tabletjét.
A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett és elmondta, hogy az ellopott mobiltelefont és tabletet tovább értékesítette.
Ellene - őrizetbe vétele mellett - az Egri Rendőrkapitányság kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, továbbá előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.