Rendőrkézen a rablás feltételezett elkövetője

2020. 11. 26., cs - 09:18
Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári nyomozók több hónapos munkája vezetett a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfi elfogásához.

Mosonmagyaróváron egy benzinkút shopjába lépett be egy arcát maszkkal és csuklyával takaró férfi 2020. április 27-én 20 óra utáni időben, majd az alkalmazottra kést fogva a bevétel átadását követelte tőle. A kútkezelő nem tett eleget a felszólításnak, a támadót arrébb lökte, majd megnyomta a biztonsági szolgálatnak jelzést adó pánikgombot. Az ismeretlen csuklyás alak látva, hogy nem járt sikerrel kimenekült a helyiségből, majd futva távozott.

.

A nyomozás során a mosonmagyaróvári rendőrök több hónapon át tartó részletes és folyamatos adatgyűjtést, tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként látókörükbe került egy 31 éves helybéli férfi, akit végül 2020. november 24-én az esti órákban, a város területén el is fogtak.

A feltételezett elkövető kihallgatása során beismerte, hogy ő próbálta meg kirabolni a benzinkutat, amelynek körülményeit a 2020. november 25-én végrehajtott helyszíni kihallgatás során be is mutatta a nyomozóknak.

.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon a 31 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Az elkövető szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

A rendőrök keresik a headset tolvajt

A miskolci rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához, aki az egyik telefonszaküzletből ellopott egy Huawei típusú fülhallgatót.

 

Rabolt, néhány perc alatt elfogták a rendőrök

Orosházán, egy üzletből akart elvinni kozmetikai termékeket, hajvágógépet egy férfi. A biztonsági őr megpróbálta feltartóztatni őt, dulakodtak, ennek ellenére sikerült elmenekülnie a helyszínről. A rendőrök néhány perc alatt elfogták és őrizetbe vették a rablással gyanúsítható férfit.