Rendőrkézen a Széll Kálmán téri bántalmazók

2019. 10. 01., k - 19:27
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A II. kerületi rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket.

A rendelkezésre álló adatok szerint két középiskolás fiú sétált a Széll Kálmán téren 2019. augusztus 31-én délután, amikor egy háromfős társaság beléjük kötött; ököllel többször megütötték és meg is rugdosták őket. Az egyik támadó még egy kést is elővett.

A két iskolás egy gyorsétteremben kért segítséget, ekkor még nem értesítették a rendőrséget. Az egyik fiú súlyosan, a másik pedig könnyebben sérült meg.

Még aznap este az egyik fiatal az édesapjával bement a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol feljelentést tettek, és átadták a nyomozóknak azokat a fotókat, amiket a fiúnak sikerült készítenie a támadókról.

A rendőrök azonosították a három feltételezett elkövetőt: egy 15 és 13 éves testvérpárt, illetve 14 éves barátjukat. A 15 éves budapesti fiút 2019. szeptember 17-én a lakásán elfogták, 13 éves testvére ellen azért nem indul eljárás, mert gyermekkorú.

A harmadik fiatal édesanyjával jelentkezett a rendőrségen.

A BRFK II. kerületi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 15 éves és a 14 éves fiú ellen, mindketten szabadlábon védekeznek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.