Rendőrkézen a többszörös biciklitolvaj

2021. 03. 27., szo - 09:40
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A zuglói rendőrök kezdeményezték a tizennégy lopást beismerő férfi letartóztatását.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást folytat egy 41 éves budapesti férfival szemben, aki a rendelkezésre álló adatok alapján idén - a biztonsági lakat levágásával  - több kerékpárt lopott el Budapest területén, majd azokat később eladott.

A rendőrök egy 2021. március 22-én délelőtt, a Budapest XIV. kerületében elkövetett biciklilopás után bukkantak S. János nyomára, majd a kamerafelvételek alapján még három hasonló ügyben is azonosították.

S. Jánost a zuglói rendőrök 2021. március 25-én a IX. kerületben elfogták, őt lopás bűntett és 3 rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi kihallgatásán nemcsak a terhére rótt négy bűncselekményt ismerte be, hanem további tíz kétkerekű eltulajdonítását is bevallotta. 

A nyomozók S. Jánost őrizetbe vették, majd lőterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, és az általa beismert további bűncselekmények vizsgálata is folyamatban van.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.