Rendőrök ébresztették a drogkereskedőket

2019. 05. 09., cs - 10:55
Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság

Összehangolt akció keretében csaptak le a baranyai rendőrök 2019. május 8-án hajnalban egy kábítószer-terjesztő hálózatra.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Komlói Rendőrkapitányság jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklása, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt nyomoz.

A Baranya megyei nyomozók széleskörű felderítést követően azonosították a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyeket, elfogásuk érdekében összehangolt akciót szerveztek. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei, valamint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatal bevonásával 2019. május 8-án hajnalban több baranyai településen, valamint Budapesten intézkedtek egyidőben.

A Pécsett, Komlón, Pogányban és Budapesten végrehajtott intézkedések során összesen 14 embert állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A helyszíneken megtartott kutatások során több kilogramm kábítószer gyanúját keltő anyagot, valamint egy fegyvert vagy annak utánzatát találtak és foglaltak le. Egy pogányi ingatlanban pedig kábítószer termesztéséhez használatos eszközöket találtak a nyomozók.

A KR NNI Vagyon-visszaszerzés Hivatal munkatársai feltehetően a bűncselekménnyel összefüggésben szerzett járműveket, készpénzt, illetve egyéb tárgyakat foglaltak le. A vagyonvisszaszerzési célból tett intézkedések egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak, mivel a vélelmezetten bűncselekményből származó javak lefoglalásán és zárolásán túl a rendőrség hatékonyan tud fellépni az ellen, hogy a gyanúsítottak e javakat újból a drogkereskedelem finanszírozására fordítsák.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyeket kihallgatták, közülük kilencet őrizetbe vettek, majd kezdeményezték letartóztatásukat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Telhetetlen volt a csaló

Az egyenruhások fogták el azt a 36 éves nőt, aki közel másfél millió forint készpénzt csalt ki egy szekszárdi nőtől.

 

Forgalomterelés a 42-es számú főúton

Megnövekedett a határátlépés és a várakozás ideje a román határszakaszon, emiatt a személygépjárművek forgalmának terelésére kell számítani a 42-es számú főúton Hajdú-Bihar megyében.

 

Rendőrkézen a tolvaj és az orgazda

A szegedi rendőrök elfogtak egy 32 éves férfit, aki eltulajdonított egy számítógépet a város egyik közintézményéből. A nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 29 éves férfit is, aki a gépet megvásárolta. Lopás, valamint orgazdaság miatt indult büntetőeljárás.