Rendszámcsere

2019. 08. 19., h - 09:12
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kaposvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy igali férfit.

A körzeti megbízottak 2019. augusztus 18-án 19 óra körül Igalon, a József Attila utcában igazoltattak egy járművezetőt. Az ellenőrzés során megállapították, hogy a gépkocsira nem az ahhoz tartozó hatósági jelzések voltak felszerelve. A sofőr az intézkedés során elismerte, hogy az otthonában egy másik gépkocsiról tette át a forgalmi rendszámokat. Az egyenruhások a 45 éves férfit elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkaptányságra, ahol egyedi azonosítójellel való visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.